Létrehozva: 2016.01.23.

Foggal-körömmel harcolnak válogatott csatárunkért

Egy év alatt hatalmas népszerûségre tett szert. A csodagólját az év legszebbjének választották. Mégsem fizetik meg úgy, ahogy megérdemelné.

Ragaszkodna Németh Krisztiánhoz a Sporting Kansas City, de könnyen lehet, hogy esélye sem lesz megtartani. Az év legszebb gólját szerző magyar csatár bérén bukhat meg a folytatás, ugyanis teljesítménye alapján bőven többet érdemel a jelenlegi fizetésénél (évi 250 ezer dollár - mintegy 70 millió forint).

A kansasi ReportingKC lap "Németh távozik?" címmel friss helyzetjelentést adott. A szerző bízik benne, hogy az amerikai klub megoldja a kérdést. Máskülönben Németh visszatérhet Európába, ahol az amerikai sikerei miatt többen is érdeklődnek iránta.

"Nem engedheti őt el a Sporting KC. A klub extra pénzhez jutott a drafton, és ezzel olyan játékosokat tarthatna meg, mint Németh Krisztián."

A szerző hozzátette, azért sem szabadna megválni Némethtől, mert az MLS 2022-ig szeretne a világ legjobb bajnokságai közé tartozni. Ehhez pedig olyan játékosokra van szüksége, akik növelik a színvonalat, és a liga ázsióját. Némethet ilyen futballistának tartják.

Reméljük, hogy a Sporting Kansas City vezetői is így gondolják, különben vissza süllyedhetnek abba a sivár állapotba, amiben 2014-ben voltak.

A lap azt is megjegyzi, hónapok óta nyílt titok, hogy Németh elégedetlen a bérével, és tisztában vannak vele, hogy számos európai ajánlatot kapott. A lengyel Cracovia Krakow-ot említik, de a cikk lényege az: foggal-körömmel ragaszkodnak Németh Krisztiánhoz, aki egy szezon alatt sztár lett Kansasben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó