Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.11.

Ezért nem nyert olimpiai aranyat a megosztó kommentátor

Mindent megnyert, amit megnyerhetett, de egy érem hiányzik a gyûjteményébõl. Hatszoros világbajnok, nyert Európa-bajnokságot, most mégis kivívta a fél ország ellenszenvét.

Ha olimpia, akkor felkorbácsolódik az állóvíz Horváth Mariann, az Eurosport és az m4 kommentátora körül. A televíziós szakember a játékok idejére a köztévé alkalmazásába áll, és ott korábbi sportágát, a vívást közvetíti. Többször éri a közmédia közvetítését az a vád, hogy nem megfelelően hozzáértő ember kommentálja az eseményeket, de ez Horváth Mariann esetében nem igaz.

Horváth hatszoros világbajnok és kétszeres Európa-bajnok magyar párbajtőrvívó. Világbajnoki címeit 1989 és 1993 között nyerte, ezek közül négyet csapatban, míg kettőt egyéniben ért el. Olimpiát nem nyert, ennek pedig egyszerű oka van. A női párbajtőr 1996 óta olimpiai szám, így esélyese sem volt az aranyra, mert ekkor visszavonult.

A 1996-os olimpián a női csapat a negyedik helyen végzett, míg Szalay Gyöngyi harmadik lett Atlantában.

1996-ban kezdődött kommentátori karrierje, főleg teniszt, alpesi síelést és műkorcsolyát közvetít. Saját bevallása szerint a riporteri munka szempontjából nem a vívás áll hozzá legközelebb, mert azt a legnehezebb úgy közvetíteni, hogy ne legyen túl szakmai, de túl általános sem – olvasható az Eurosporton.

Négy éve könnyezve közvetítette Szilágyi Áron aranyérmét, akkor többek közt Bochkor Gábor is kritizálta, sőt fel is pofozta volna azért, mert érzelmesen állt a döntőhöz, melynek végén hosszú percekig zokogott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János