Létrehozva: 2018.11.24.

Ennyi volt, komoly döntést hozott a legendás focista

Bejelentette visszavonulását az egykori gólvágó, aki a Chelsea-vel négyszer lett bajnok, és 2012-ben Bajnokok Ligáját nyert.

Bejelentette visszavonulását Didier Drogba elefántcsontparti labdarúgó.

"Ez a legjobb befejezés, amivel segíthetek néhány fiatal tehetséget is a fejlődésben." 

A 40 éves csatár Franciaországban lett profi játékos. A Le Mans, a Guingamp és az Olympique Marseille együttesében játszott. Aztán 2004-ben a Chelsea-hez szerződött, amellyel négyszer elhódította az angol bajnoki címet, 2012-ben pedig Bajnokok Ligáját nyert.

Sanghaji és galatasaray-i kitérőt követően még egyszer megfordult a Chelsea-nél. Később játszott még a tengerentúlon, Montreal Impactben és legutóbb Phoenix Rising csapatában, amelynek egyben társtulajdonosa is. Hazája válogatottjában 104-szer lépett pályára, és Afrikában kétszer választották az év labdarúgójának.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó