Létrehozva: 2016.02.04.

Első a pénz, focistáink az Isten háta mögött

Ezért haragszanak a focistáinkra a magyar drukkerek. Sokan csak a pénzt figyelik átigazoláskor, s nem törõdnek azzal, hogy saját karrierjüket teszik tönkre.

Kíméletlenül jellemezte Németh Krisztián katari szerződését korábbi vezetőedzője. A szurkolók mellett Vermes Péter is értetlenül áll azelőtt, hogy a magyar válogatott támadó a Sporting Kansas Citytők Katarba igazolt.

A korábban a magyar NB I-ben szereplő játékos szerint nem kell sokáig kutatni az okok után.

A pénzről szólt minden

- mondta határozottan Vermes, utalva rá, hogy Németh hatszoros pénzért, évi 800 millió dollárnyi fizetésért megy az al-Garafához.

Nagylelkű ajánlatot tettünk neki. Németh egyértelműen több pénzt akart, mi sajnos ezt nem tudtuk megadni

- fogalmazott Vermes.

Nem Németh az első, aki látszólag pénzért megy olyan helyre, ahol szakmailag nem feltétlenül fejlődhet. Dzsudzsák Balázs például ünnepelt sztár volt Hollandiában, amikor nyugat-európai klubok helyett az orosz Anzsi Mahacskalát választotta.

A dagesztáni klub újgazdag tulajdonosa hamar csődöt jelentett, létezésük "egynyári történet" volt.

Huszti Szabolcs és Elek Ákos korábban meg sem próbálta titkolni, hogy miért Kínában futballoznak Európa helyett. A Csangcsun Jataj busás fizetésekkel csábította el őket, az más kérdés, hogy a két focista családja nem érezte jól magát a távol-Keleten, ezért amint lehet, haza is jöttek.

A 80-as évek sokat emlegetett története volt Détári Lajosé. A magyar válogatott középpályás posztján Európa egyik legjobbja volt, meghívót kapott a világválogatottba, az Eintracht Frankfurt színeiben győztes gólt szerzett a Német kupadöntőben. Mégsem Olaszországban igazolt, hanem a görög Olympiakosz Pireuszhoz.

Ha rajtam múlik, sosem megyek oda. A Juventusba vágytam, ők vittek is volna. A magyar politikusok azonban az Olympiakosz mellett döntöttek

- mondta Détári, aki akkor 18 millió márkás vételárával a világ egyik legdrágább focistája lett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

TÜZELŐÁLLÁS

„Te vagy a meccs embere” – Angol sztárklub csaphat le a magyar válogatott focistára

TÜZELŐÁLLÁS

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára