Létrehozva: 2016.01.22.

Elmarad a békülés, Hosszú Katinka elkerüli Gyárfást

Borkai Zsolt MOB-elnök négyszemközt fogadja a szövetséggel hadakozó úszónõt. A közvetítõ szerepet vállaló sportvezetõ borúsan látja a helyzetet. Lehet ebbõl egyáltalán megbékélés?

Ne is reménykedjünk! Nem a napokban oldódik meg Hosszú Katinka és a Magyar Úszószövetség viszálya. Ezt a semleges oldalon álló Borkai Zsolt ismerte el, aki vállalta, hogy a közvetít a vitában álló felek között.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elmondta, hogy, telefonon egyeztetett a szövetséggel háborúzó Hosszúval. Jövő héten találkoznak, mégpedig négyszemközt.

A tornász olimpiai bajnok szerint nem érdemes álmokba ringatni magunkat, nem lesz béke a felek között.

Ez a konfliktus nem egymásra borulással fog megoldódni. Azt szeretném, hogy Katinka csakis az olimpiára tudjon koncentrálni

- mondta az M4 televízióban az elnök, aki hozzátette, a MOB mögötte és az úszószövetség mögött is áll.

Mint ismert, a felek immár egy hónapja vitáznak egymással, melynek tetőpontjaként az úszónő nyilvánosan összetépte a szövetség által kínált támogató szerződést.


Hosszú az elnök mellett Kiss László szövetségi kapitánnyal sem egyeztet a terveiről, s kerüli a közös találkozókat. Egy hete kihagyta az Év Sportolója-gálát, s nem lesz jelen a nemzetközi szövetség január végi, budapesti díjátadóján sem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát