Létrehozva: 2019.01.27.

Eldőlt, megvan Thomas Doll új csapata

A Ferencváros korábbi edzõje több forrás szerint is a Hannover edzõje lesz. 10 év után tér vissza a Bundesligába.

A Nemzeti Sport és a német Bild is úgy tudja, hogy a Ferencváros korábbi vezetőedzője, Thomas Doll veszi át a Hannover irányítását.

A hannoveri klubvezetés a Bundesligában éllovas Borussia Dortmund vendégeként elszenvedett 5-1-es szombati vereség után rúgta ki Andre Breitenreitert.  A tabellán 19., utolsó előtti helyezett Hannover 19 forduló alatt 11 pontot szerzett, annyit, mint a sereghajtó Nürnberg, melyet csak jobb gólkülönbségével előz meg.

Doll 2008 tavaszán dolgozott legutóbb edzőként a német labdarúgásban, akkor a Bundesligában 13., a Német Kupában viszont döntős Borussia Dortmund kispadján ült. Azóta Törökországban, Szaúd-Arábiában, majd Magyarországon is megfordult, a Ferencvárossal 2013 decembere és 2018 augusztusa között bajnoki címet és három Magyar Kupát is nyert. 2016-ban az év edzője volt Magyarországon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián