Létrehozva: 2016.05.13.

Drasztikus lépésre szánta rá magát Kiss László tettestársa

Hiába kért bocsánatot áldozatától az egykori szövetségi kapitány, ez nem szolgált példaként két társa, Lantos László és Várszegi Lajos számára. Sõt, elõbbi feljelentést fontolgat!

Az egész ország felhördült, amikor a nemi erőszakkal vádolt Kiss László 55 év után az RTL Klub kamerái előtt kért bocsánatot Takáts Zsuzsától. Azóta az is kiderült, az egykori szövetségi kapitány közös pert fontolgat korábbi áldozatával az ügy kirobbantói ellen, ám korábbi tettestársai egész más véleményen vannak!

Lantos László, akit 1962-ben Kiss Lászlóval és Várszegi Lajossal együtt elítélt a bíróság az akkor 18 éves Takáts Zsuzsa megerőszakolása miatt, állítólag felháborodva kereste meg a Bors szerkesztőségét az alábbi közleménnyel:

"2016. má­jus 12-én, csütörtökön, a Bors című napilapban – mint mindennap – azóta, hogy a Kiss László-ügy kirobbant, ezzel a té­mával foglalkoznak. A mai számukban, most már mindenen túlmenve, azt írták: levelét azzal zárta egy hölgy, hogy várja a további áldozatok jelentkezését – mert voltak, ez biztos, fiúk is, nekik még nehezebb erről beszélni. Gyakorlatilag Kiss Lászlót és engem becsületünkben megsértettek azzal, hogy a leírtak szerint homoszexuálisok is vagyunk. Bejelentem – többek között – a Bors című lapot személyiségi jog megsértése és becsületsértés miatt beperelem, a rendőrségen, az ügyészségen ez ügyben feljelentést teszek.”

Ez pedig azt jelenti, hogy a díszpolgári címétől is megfosztott Kiss-sel ellentétben társainak eszük ágában sincs bocsánatot kérniük.

Dr. Nagy Henrik, Takáts Zsuzsanna jogi képviselője a Borsnak megerősítette: sem Lantos, sem Várszegi részéről nem érkezett hozzájuk ilyen szándékra utaló jelzés.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát