Létrehozva: 2017.06.09.

Döbbenet, az olimpia miatt áldozta fel gyerekét a sztársportoló

Egyedül hozta meg a döntését az amerikai sprinter, ami lelki válságba taszította. Akkor úgy tûnt neki, nincs más választása.

Nemrég megjelent önéletrajzi könyvében Sanya Richards-Ross beismerte, hogy a pekingi olimpia előtt pár héttel abortuszon esett át. A négyszeres olimpiai bajnok rövidtávfutó a siker érdekében döntött így.

Sanya Richards és párja, Aaron Ross nem tervezte még akkoriban, hogy gyermekük lesz, mindkettejük a sportkarrierjére szeretett volna koncentrálni (Ross az NFL-ben futballozott 2007 és 2015 között).

„Minden, amire valaha is vágytam, még elérhetőnek tűnt akkoriban. Egy egész élet munkájának köszönhető siker volt tőlem karnyújtásnyira. Akkor, abban a pillanatban az abortuszon kívül úgy tűnt, nincs más választásom. Meghoztam egy döntést, ami teljesen összetört engem”vallott a drámai eseményről az amerikai olimpikon. 

A műtéti beavatkozás után Sanya Richards elrepült a pekingi olimpiára, ahol a 4x400-as váltóval aranyérmes lett. A korábbi sprinter a párjával idén februárban jelentette be, hogy újra gyermeket várnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

mandiner.hu

Béketárgyalás vádjában bűnösnek találtatott

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

travelo.hu

Annyira torkig vannak a helyiek a turistákkal a spanyol Kanári-szigeteken, hogy éhségsztrájkba léptek

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

TÜZELŐÁLLÁS

„Te vagy a meccs embere” – Angol sztárklub csaphat le a magyar válogatott focistára