Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.01.20.

Dárdai újabb nagy pofont kap Berlinben, a kirúgása után sem hagyják békén

Mintha még a Dárdai-névvel is baja lenne Fredi Bobicnak. A magyar Hertha-legenda fia egy percet sem játszott az edzőváltás óta.

Fredi Bobic tavaly novemberben meglehetősen barátságtalan körülmények között menesztette egykori berlini játékostársát, Dárdai Pált a Hertha BSC kispadjáról. A nyáron érkezett főnök azóta is többször éles szavakkal fogalmazott a menesztett vezetőedzőről. És a jelek szerint ez nem elég neki: a magyar klubikon 19 éves fiát is elüldözik?

Dárdai után a középső fiának sincs maradása?
Fotó: AFP

Pedig a ballábas védőt, Dárdai Mártont nyáron a csapat legjobbjának szavazták meg a Hertha-szurkolók. A világ- és Európa-bajnok Thomas Hässler pedig pár napja úgy beszélt róla, mint aki akár már idén bemutatkozhat a német A-válogatottban. Erre az edzőváltás óta, Tayfun Korkut irányításával a tehetség egy percet sem játszott – igaz, korábban sérülés is hátráltatta -, és a legfrissebb hírek szerint kölcsönadhatják Svájcba.

A Kicker értesülése szerint Dárdai Márton rövidesen az FC Basel játékosa lehet.

A történteket jellemzi az egyik Hertha-drukker véleménye:

„Vajon Dárdai Márton a vezetékneve miatt nem játszik szerepet Bobic és Korkut alatt?”

- tette fel Ben a költői kérdést a Twitteren.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János