Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.29.

Dárdai Pál fiának teljesült az álma, így dicsérte őt büszke apja

A fiatal futballista élete elsõ német bajnokiján remekül helytállt.

A Hertha hazai pályán játszva kétgólos hátrányból felállva mentett pontot az Augsburg ellen a német labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. A 2–2-es döntetlennel záruló meccsen Dárdai Pál becserélte 19 éves fiát, Palkót, akinek ez volt az első meccse a Bundesligában.

A fiatal focistának így már teljesült az egyik nagy álma, most már bajnoki meccsen is segíthette a Herthát. Palkó a 71. percben állt be Salomon Kalou helyére, a meccs után pedig dicséretet is kapott édesapjától.

„Jól kezdtünk, de aztán visszaestünk, miután az ellenfél megszerezte a vezetést. Nem tetszett a játékosok testbeszéde, ráadásul a második félidőben jött az újabb hideg zuhany. A cseréinknek köszönhetően viszont feljavultunk, a behozataluk után megint mi voltunk a jobb csapat. A célunk továbbra is az, hogy a TOP 10-ben végezzünk” – értékelte a látottakat a meccs után a Hertha vezetőedzője, Dárdai Pál.

Az egyenlítő gólt Davie Selke szerezte a 87. percbe, találata egy pontot ért a berlini csapatnak. A lefújás után a német játékos is dicsérő szavakkal méltatta Dárdai fiát.

„Kaptunk egy furcsa gólt, aztán jött a második bekapott találat is. Utána bejöttek a friss emberek, akik megváltoztatták a játék képét. Palkónak ez volt élete első meccse a Bundesligában, az edzéseken nagyon jól teljesít. Két hete meg is mondtam neki, ha így folytatja, akkor annak hamarosan meg lesz a jutalma”áradozott  csapattársáról a 23 éves futballista.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Van pénze? Ha igen, erre költse, mert megéri!

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló