Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.01.26.

Nehéz volt a civil élete, Csollány Szilveszter sok gonddal küzdött

Amíg versenyzőként a torna teljesen kitöltötte Csollány Szilveszter mindennapjait, és sikert sikerre halmozott, addig a civil életében rengeteg nehézséggel küzdött.

Ötvenegy esztendős korában, hétfőn elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász.

Fotó: Bors / Nagy Zoltán

Szilveszter maga is sokszor elmondta, visszavonulása óta sok pofont kapott az élettől, de minden egyes eset után felállt és harcolt, hogy eltarthassa családját, felnevelje lányait. Csollány Szilveszter 2003-ban egy olimpiai arany- és ezüst-, egy világbajnoki arany- és öt ezüst-, illetve egy Európa-bajnoki arany-, egy ezüst- és négy bronzérem után vonult vissza. Akkor azzal indokolt, hogy megelégelte a folytonos fogyókúrát, a kemény edzéseket, és már a motivációja is hiányzott, hiszen mindent elért, amit akart.

Amíg versenyzőként a torna teljesen kitöltötte a mindennapjait, és sikert sikerre halmozott, addig a civil életében rengeteg nehézséggel küzdött. 2005-től kapta az olimpiai életjáradékot, felvettek egy svájci frank alapú, biztosítással egybekötött hitelt a családi házukra, aminek a törlesztő részlete az egekbe szökött a 2008-as gazdasági világválság után. Nélkülözniük nem kellett, de ezt követően rendkívül nehézzé vált a megélhetésük. Emiatt Csollány számos állást elvállalt, játszótereket gyártó cégnél tevékenykedett, volt újságíró és középiskolában testnevelő tanár, másfél évig pedig egy kocsmában dolgozott csaposként, de így is nehezen éltek meg.

Először 2008-ban foglalkozott gyerekekkel Sopronban, de a kezdeti sikerek és népszerűség után ellehetetlenítették a saját tornaiskoláját. Két évig, 2011 és 2013 között Izlandon egy klubcsapatnál dolgozott, amit szintén nagyon szeretett, ám két év után a felesége honvágya miatt hazatértek. Csollány ezután másfél éven át Sopron és Svájc között ingázott, ahol szintén tornaedzőként dolgozott, ahogyan később Ausztriában is.

Első feleségétől, Szilviától egy lánya született, Szimona, aki ma már 23 éves. Második párját, Jutkát 2006-ban vette feleségül, két közös gyermekük volt, Kitti 16, Kincső pedig 13 esztendős. Második családja dolgait később főállású édesapaként intézte, emellett az ELTE szombathelyi központjában heti kétszer külsős torna-szakoktatóként tanította a leendő testnevelő-tanárokat arra, hogyan oktassák majd a tornát, illetve Sopronban egy táncegyesületben tanított talajakrobatikát.

A gyűrű egykori kiválóságának halálhírét a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) jelentette be. Utóbbi saját halottjának tekiti a legendás sportolót.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János