Létrehozva: 2021.12.08.

Nagy a baj, Csollány Szilveszter gyógyulásáért imádkoznak

Az egykori tornász a gyorsan romló állapota miatt Budapestre, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe került.

Rengetegen szorítanak a nagybeteg Csollány Szilveszter felépüléséért. A gyűrűn 1996-ban olimpiai ezüst- majd 2000-ben aranyérmet szerzett, világ- és Európa-bajnok 51 éves egykori tornászt múlt pénteken tüdőgyulladással szállították a soproni kórházba. A gyorsan romló állapota miatt később Budapestre, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe került. Itt lélegeztetőgépre került, és azóta is itt kezelik.

Csollány Szilvesztert kórházban ápolják (Fotó: Nemzeti Sport)

Mátyás Gábor, a dunaújvárosi sportklub elnöke a Borsnak elárulta, a múlt héten többször telefonált Csollány Szilveszternek, ám csak SMS-ben érkezett válasz. Az egykori tornász ezt kérdezte: „Miben segíthetek?” Mátyás a vidékiek egykori tornászát a DKSE fennállásának 70. évfordulója alkalmából invitálta a szombati díszközgyűlésre – csakhogy Csollány időközben lebetegedett.

Az ismert parafenomén ezoterikus, Harasztosi László sajátos módszerrel küld erőt a 51 éves férfinak.

„A kozmosz energiáit mozgósítom gyógyulása érdekében” – mondta Harasztosi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döntött a Fidesz az EP-listáról

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

metropol.hu

„Nem lesz egyszerű” – Komoly figyelmeztetést kapott Harry és Meghan

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

TÜZELŐÁLLÁS

„Te vagy a meccs embere” – Angol sztárklub csaphat le a magyar válogatott focistára