Létrehozva: 2021.12.09.

Dől a kártyavár, kiderülhetnek Cristiano Ronaldo mocskos titkai

200 dokumentumot hozhat nyilvánosságra az amerikai sajtó, tele a nemi erőszakkal vádolt világsztár féltett titkaival.

Cristiano Ronaldo igyekszik megakadályozni, hogy a New York Times világgá kürtölje a vele kapcsolatos érzékeny adatokat tartalmazó 200 titkos dokumentumot – tudta meg a The Athletic. Az iratok a sztárfocista 2009-es nemierőszak-botránya ügyében keletkeztek.

Nyilvánosságra kerülhetnek Ronaldo titkai
Fotó: AFP

Az ötszörös aranylabdás portugál futbalcsillag máig tagadja, hogy az őt szexuális erőszakkal vádoló Kathryn Mayorga tiltakozott volna a közeledése ellen. Sajtóhírek szerint ugyanakkor a nyomozás során ennek ellentmondó közlésekre derült fény a futballista részéről (többek között elárulta, hogy nagyon durva volt a szex köztük, és a nő többször nemet mondott).

Csakhogy mindehhez törvénytelen úton jutottak, ezért egy bíró pár hete már javasolta is az ügy lezárását. Ronaldo képviselői szerint a nő ügyvédei eljuttatták a „lopott iratokat” a nyomozóhatóságnak.

„Az akta olyan dokumentumokat tartalmaz, amelyeket az állítólagos áldozat ügyvédei bocsátottak a rendőrség rendelkezésére. Ezek védő és ügyfele közti kiemelt kommunikációt tartalmaznak, ami soha nem kerülhetett volna az ellenérdekelt ügyvédhez”

írták Ronaldóék nemrég a Las Vegas-i rendőrségnek, amikor azok az iratok tervezett nyilvánosságra hozataláról értesítették őket.

12 éve folyik a huzavona

A vegasi zsaruk 2009-ben kaptak bejelentést arról, hogy egy görbe estéjük után Ronaldo a hotelszobájában megerőszakolta az amerikai modellt. Az akkor éppen a Manchester Unitedtől a Real Madridhoz tartó focista ezzel szemben azt mondta, közös megegyezésen alapult a szex.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Move Notícias (@movenoticias) által megosztott bejegyzés

Akkor nem jutott bíróság elé az ügy, a sztár peren kívül 375 ezer dollárt (több mint 110 millió forint) fizetett a nőnek – aki évekkel később, 2018-ban mégis beperelte. Szerinte a történtek után rossz mentális állapotban volt, és a rá nehezedő nyomás miatt írta alá a papírt. A nevadai bíróság bizonyíték hiányában ejtette a büntetőügyet, de Mayorga a lelki szenvedéseiért polgári peres úton máig 23 milliárd forintnyi fájdalomdíjat követel Ronaldótól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló