Létrehozva: 2017.06.20.

Botrány, máris bedöglött a videóbíró?

Már két esetben is megkérdõjelezték a videóbíró döntését a labdarúgó Konföderációs Kupán. Mégsem tévedhetetlen a rendszer?

Szinte megváltóként harangozták be a videóbírót, úgy tűnt, végre megtalálták azt a rendszert, amely tűpontos döntéseivel végképp csendre inti a reklamálókat.

Azonban a Konföderációs Kupa már két alkalommal is megkérdőjelezték a videóelemző rendszert. A Chile-Kamerun meccsen egy inkább egyvonalnak tűnő helyzetet jelzett lesnek a program, míg a Németország-Ausztrália találkozón egy "kezezést" engedett el a reklamálók szerint.

Csak azért nem lett nagyobb botrány az esetekből, mert végül mindkét "kárvallott" válogatott megnyerte a mérkőzést, de a CBS hozzá teszi, maximális bizalom helyett egyelőre ellentmondásokat szült a rendszer. A chileiek szövetségi kapitánya, Pizzi türelemre int:

"Idő kell ahhoz, hogy tökéletes legyen.

Még csak a tesztüzemmódnál járunk, de már így is kisebb viharokat kavart a pályán.

Talán több igazságos döntést kapunk, de a futballisták akkor is nehezen dolgozzák fel ezeket, ha jó ítélet születik. Felzaklatja őket. Remélem, a FIFA elemezni fogja a döntéseket, és meghallgat minket, mielőtt végleg határoz a videóbíróról."

Az első forduló négy mérkőzése során összesen öt alkalommal alkalmazták a videóbírót, minden esetben azt vizsgálták, hogy a gól szabályos körülmények között született-e. A speciális segítséget büntetők, illetve kiállítások megítélésekor is használhatják a játékvezetők.

A FIFA elnöke, Gianni Infantino nyugalomra int, ő elégedett a videóbírós rendszerrel:

"Láttuk, hogy a videóbíró segített a játékvezetőknek meghozni a helyes döntést."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó

TÜZELŐÁLLÁS

"Kib*ott hülyék" - Verstappen elvesztette a fejét, a kiesését ünnepelték