Létrehozva: 2017.01.27.

Bíróhiány, rettegnek a magyar játékvezetők

Amíg a profi játékvezetõk rendkívül jól keresnek az NB I-ben, addig az alacsonyabb osztályokban kevés a juttatás, ráadásul rendszeresen atrocitások érik a bírókat.

Az alacsonyabb osztályokban tevékenykedő bírók folyamatosan veszélynek vannak kitéve a pályákon. A %RIPOST% értesülése szerint a rendszeres botrányok miatt kritikussá vált a játékvezetők létszáma a megyékben, illetve az alacsonyabb osztályokban, ahol 34%-kal csökkent a játékvezetők száma.

Borbély Zoltán az MLSZ budapesti igazgatóságának társadalmi alelnöke szerint százszor is meggondolják, hogy bírók legyenek.

Hiába emelkedett a játékvezetői díjazás, még mindig nem éri meg meccset vezetni.

"Kevesen jelentkeznek bírónak a verbális és időnként a tettleges bántalmazások miatt. Egy alacsonyabb osztályú játékvezető magára, a pedagógiára és a pszichológiára van utalva. Súlyos atrocitások érik őket, százszor is meggondolják, hogy bírók legyenek."

Amíg egy NB I-es játékvezető 90 ezer, egy asszisztens pedig 60 ezer forintot kap egyetlen mérkőzésért, addig az NB II-ben 60 és 40 ezer, míg az NB III-ban 30, illetve 20 ezer forintért bíráskodnak. Az alacsonyabb osztályokban kisebb a juttatás: a megyei I-ben 12 és 8 ezer, a II. osztályban 10 és 7 ezer, a III. és IV. osztályban pedig 7 és 5 ezer forintot kapnak a játékvezetők, illetve az asszisztensek.

Az alacsonyabb osztályú meccseken többször is előfordul, hogy a nézők berohannak a pályára egy-egy vitatott ítélet miatt. Fenyegetik a játékvezetőket, megrongálják az autóját, kiszúrják a gumikat. A bírók védtelenek.

"A játékvezető nem hivatalos, és nem is közfeladatot ellátó személy. Ha az lenne, akkor nagyobb védelmet kapna, éppen ezért egy bíró szidalmazása vagy bántalmazása nem akkora kockázat, mint mondjuk egy buszvezetőé vagy pedagógusé."

Borbély szerint ezért fontos, hogy az NB I-es játékosok és edzők milyen példát mutatnak, mert a megyében azt látjuk viszont, amit az élvonalban tapasztalnak.

"Ha azt látják, hogy hozzá lehet nyúlni a bíróhoz, akkor ők is megteszik. Csak az a különbség, hogy a megyében senki nem védi meg őket."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián