Létrehozva: 2016.03.11.

Balhé a Storck-csapat következő ellenfelénél

Leköszönõ sztárja miatt áll a bál a horvát válogatottnál. A sértett Olicnak esze ágában sincs eleget tenni a kapitánya kérésének.

Az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott március 26-án Horvátország legjobb labdarúgói ellen játszik tesztmeccset. A világsztárokkal teletűzdelt horvátok táborán belül áll a bál, mégpedig Ivica Olic búcsúmérkőzése miatt.

A válogatottságtól 104 találkozóval a háta mögött, 36 évesen visszavonult korábbi Bayern München-csatárról Ante Cacic szövetségi kapitány elmondta: három nappal a budapesti fellépés előtt, az Izrael elleni hazai találkozón búcsúzhat a címeres meztől.

Vita a búcsúmeccsről

A szakember úgy tervezi, hogy 20-30 percre becseréli a veterán játékost, akit így megünnepelhet a publikum. Igen ám, de a Hamburgban levezető Olic erről hallani sem akar:

A szövetség és az edző egyszer sem beszélt velem erről az ötletről. Legalább megkérdezhettek volna előtte. A búcsúmeccsemre más tervem van.

Olicnak eszében sincs elutazni az eszéki meccsre, és búcsúzóul egy saját gálamérkőzést szervezne magának Horvátországban vagy Németországban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó