Létrehozva: 2017.04.11.

Balhé a pólósoknál, Benedek beszólt Kemény Dénesnek

A korábbi szövetségi kapitány szerint a magyar válogatottnak olimpiai aranyérmet kellett volna nyernie Rióban.

A magyar férfi vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Benedek Tibor azt mondta, nem lett volna értelme folytatni a munkáját, mert nem volt teljesen összhangban Kemény Dénes elnökkel.

Benedek 2010-ben kezdett el dolgozni a válogatott stábjában, akkor még Kemény Dénes segítőjeként. 2013 januárjában aztán kinevezték szövetségi kapitánynak, abban az évben világbajnok lett a csapattal. A tavalyi riói olimpián viszont csak ötödik lett a válogatottal, októberben pedig le is mondott. 

Most az Origónak adott hosszabb interjút, amiben arról is beszélt, milyen volt a viszonya Kemény Dénes elnökkel az olimpia után.

„Elképzelhető, hogy eltávolodott tőlem, nyilván ennek van oka, de elfogadom, hogy ez így történt. Nem érdemes úgy dolgozni, ha egy elnök és egy kapitány között nincsen százszázalékos összhang.”

Az Újpest férfi vízilabdacsapatának szakmai igazgatója arról is beszélt, győzniük kellett volna Rióban.

„A csapatnak olimpiai aranyérmet kellett volna nyernie. Ez az ötödik hely, a kiesés inkább a saját életem szempontjából volt jó. Látható, hogy egy-egy eredmény elérése milyen apró dolgokon múlhat, hiszen ötösökkel buktuk el a négy közé jutást, és egy ilyen nüánsz sok ember életét megváltoztatta. Ha akkor nyerünk, nekem is másképp alakult volna a sorsom, nem jobban vagy rosszabbul, csak máshogy.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó