TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, beszólt a botrányhős világsztár a közönségnek

Kiakadt a korábbi nagy kedvenc. Több tiszteletet követel a nézőktől egykori tanítványa számára.
  • Szerző: vav

Minden idők leghosszabb wimbledoni döntőjét nyerte meg Novak Djokovics vasárnap a közönségkedvenc Roger Federer ellen. A kis híján ötórás közdelem során a szerb világelső többször is gyilkos pillantást vetett a szurkolókra, akiknek a túlnyomó része svájci ellenfelét biztatta. A drukkerek olykor ünnepeltek Djokovics hibáinál, és kifütyülték, amikor a bírónál reklamált - majd tüntetőleg a vesztes Federert ünnepelték.

Az ötödik wimbledoni győzelmét ünneplő Djokovics utóbb elmondta: előre sejtette, hogy így lesz, és igyekezett figyelmen kívül hagyni. Sőt:

"Valószínűleg ez volt az eddigi pályafutásom legnehezebb meccse, nem fizikailag, hanem mentálisan. Előre tudtam, milyen ellenséges lesz a légkör, hiszen a wimbledoni közönség többsége az ellenfelemmel szimpatizál. Készültem rá, és

amikor a szurkolók 'Roger!'-t kiabáltak, én 'Novak!'-ot hallottam. Viccesen hangzik, de működött

– nyilatkozta a szerb klasszis, akit korábbi edzője, Boris Becker is megvédett.

 

A magánéletbeli botrányai miatt máig címlapokon szereplő egykori világklasszis a nyolcvanas években maga is háromszor (1985, 1986 és 1989) megnyerte a tornát. A centerpályát a nappalijaként emlegető német óriási kedvenc volt Wimbledonban, így különösen érdekes, hogy tévés szakkommentátorként a szurkolókat ostorozta Djokovics miatt.

Egy többszörös bajnokot kicsit jobban kéne tisztelni. Tizenhat Grand Slam-trófea után már ideje lenne felébredni és tudomásul venni Novak nagyságát

- mondta Becker.

Eljött egy partira, ami Roger-és-Rafa-parti volt, és buligyilkos lett

– utalt arra Becker, hogy a többség mindig Federer és a másik nagy népszerűségnek örvendő klasszis, Rafael Nadal párharcára kíváncsi.

 

És ezeket olvastad már?