Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.19.

Áll a bál a sportvilágban, műpénisszel csalt az olimpia sztárja

Önéletrajzi könyvében borított. Érmet nyert Athénban, pedig valójában pályára sem léphetett volna.

Amilyen az életvitele, olyan az életrajzi könyve: botrányos. Lamar Odom többek közt elárulta: egy műpénisszel elkövetett csalásnak köszönhette, hogy játszhatott az amerikai válogatott tagjaként a 2004-es athéni olimpián.

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) korábbi sztárja, kétszeres bajnoka pályafutása egyik legnagyobb kitüntetéseként élte meg, amikor behívták a válogatottba. Addig tartott az öröme, amíg ki nem derült: előtte drogtesztnek kell alávetnie magát.

 

Azon a nyáron nap mint nap füveztem.

Egy edzőmmel rákerestünk hát az interneten a műpéniszekre, és tanulmányoztunk több módszert is. Végül rendeltünk egy óriási fekete műhímtagot, és

megtöltöttük az edzőm 'tiszta' vizeletével.

Totál paranoiás voltam, hogy ez kiderül, de az ellenőr végül mindent rendben talált, és azt mondta: üdv a Team USA-ban"

- mesélte Odom, aki később több alkalommal is lebukott drogozás miatt. 2015-ben egy nevadai bordélyházban napokig tartó orgia után, kokaint és potencianövelő miatt életveszélyes állapotban került kórházba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János