Létrehozva: 2016.02.07.

Alakul a Storck-csapat, de mi lesz Dzsudzsákkal?

Számos válogatott játékosunknak fontos volt a minap lezárult átigazolási idõszak. A nyári Európa-bajnokság miatt az állandó játéklehetõséget tartották szem elõtt. Körülnéztünk, kinek hogy áll a szénája.

Bernd Storck szövetségi kapitány figyelmeztetett mindenkit: aki klubcsapatánál nem jut állandó játéklehetőséghez, lemaradhat az Eb-ről. Papíron többen is rendezték a sorsukat az átigazolási időszakban, az viszont más kérdés, hogy tavasszal mire mennek vele.

A %RIPOST% korábban megtippelte a 23-as Eb-keretet. Közülük most azokra fókuszálunk, akiknek így vagy úgy, de változott a helyzete januárban.

Jól döntöttek

Elek Ákos visszatért Diósgyőrbe, rendszeresen pályára lépett az előkészületi meccseken, és minden bizonnyal állandó tagja lesz a csapatnak. Stieber Zoltán kapcsán azt írtuk, kötelező váltania. Nos, megtette: a másodosztályú Nürnbergbe került kölcsönbe.

Kleinheisler László a Werder Bremenben, Szalai Ádám pedig a Hannoverben mutatkozott be, vagyis mindketten jól döntöttek januárban. A másodosztályt vezető RB Leipzig elengedte Kalmár Zsoltot az FSV Frankfurthoz, ahol jóval több játéklehetőséget kaphat.

Mi lesz velük?

Vanczák Vilmos gólt szerzett a Sion legutóbbi felkészülési mérkőzésén. Ugyanakkor a védő ősszel csupán négy meccsen lépett pályára a svájci bajnokságban, amely a hétvégén folytatódik. Remélhetőleg a magyar védő aktív részvételével.

Habár Lovrencsics Gergő kapcsán új csapatról pletykáltak, végül a Lech Poznannál maradt. A lengyel bajnokság a jövő héten folytatódik, meglátjuk, mennyire számítanak rá.

Németh Krisztián elhagyta Kansast, és a katari al-Garafa együtteséhez került. Szakmailag visszalépett, anyagilag viszont előrébb, hiszen az amerikai bérének a hatszorosát fogja keresni.

Rosszabbra fordult a sorsuk

Bogdán Ádám nem hagyta el a Liverpoolt, ahol a sorsa rosszabbra fordult, hiszen Jürgen Klopp edző már csak harmadik számú kapusként számol vele. Sőt, ha hinni lehet az angol lapoknak, már egyáltalán nem kér belőle. Könnyen lemaradhat az Eb-ről.

Nem számítottunk rá, de Dzsudzsák Balázs kikerülhet a Bursaspor kezdőcsapatából. A magyar légióssal elégedetlenek a törökök, és a csapat edzője talán ezzel próbálja jobb teljesítményre ösztönözni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó

TÜZELŐÁLLÁS

"Kib*ott hülyék" - Verstappen elvesztette a fejét, a kiesését ünnepelték