Létrehozva: 2017.10.17.

A kétarcú Bernd Storck: ezért kell ma tényleg mennie?

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként egyértelmûen megbukott, szakmai igazgatóként viszont számos sikert aratott Bernd Storck.

A júniusi, andorrai vereséget követően újabb esélyt kapott, de nem élt vele Bernd Storck. A magyar válogatott azóta szemernyit sem lépett előre, sőt, a Feröer-szigetek elleni budapesti mérkőzésen a közönség a szövetségi kapitány ellen tüntetett.

Szakmailag lehetetlen a német szakember maradása mellett érvelni, hiszen az Európa-bajnokság óta kudarcot kudarcra halmozott a nemzeti csapat, amely nem jutott ki a világbajnokságra.

Storck azonban kettős szerepet teljesít, és szakmai igazgatóként számos siker fűződik a nevéhez. 2015. március 3-án látott munkához, azonnal átvette az U20-as válogatott irányítását, amellyel a nyolcaddöntőig jutott a világbajnokságon.

Az 54 esztendős tréner azóta teljes átalakítást végzett, szinte valamennyi utánpótlás csapathoz a saját embereit vezényelte. Idén kiemelkedő sikereket arattak, az U17-es és az U19-es gárda is bekerült az elitkörbe. 

Magyarán a keddi MLSZ elnökségi ülésen mindkét szerepkörét górcső alá veszik. Ha Storck kapitányként bukik, de szakmai igazgatóként marad, akkor az a faramuci helyzet áll elő, hogy ő lesz a főnöke az utódjának.

Ha mindkét pozíciójától megfosztják, akkor teljes nagytakarítás következhet, hiszen Storck embereit is kisöpörhetik. Harmadik verzióként az is megtörténhet, hogy minden fronton Storckkal megyünk tovább, de ez tűnik a legvalószínűtlenebbnek.

További részletek a keddi Ripost napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó