Létrehozva: 2021.03.30.

Megkapta az első vakcinát, testvére beszélt Törőcsik András állapotáról

Az Újpest legendája nem tér vissza a kórházba.

Túl van a koronavíruson, s már az első vakcinát is megkapta Törőcsik András. Az Újpest legendás labdarúgóját hét éve kezelik súlyos agyműtétje után. Jelenleg elhagyta a rehabilitációs intézetet, mivel oda nem engednék be a fertőzésveszély miatt az állandó terapeutáját.

A 65 éves Törőcsik András az Újpest egyik legnagyobb legendája
Fotó: MTI

„A Testnevelési Egyetem terapeutája, Pintér István segíti a gyógyulásban, Andris étvágya rendben, mert ha már süteményt, csokit majszol, az jelzés arra, hogy nincs gond” – újságolta a Metropolnak Törőcsik Éva asszony, a labdarúgó testvére.

Pintér István elárulta, jelenleg együtt élnek Törővel a Hungária körút és Kerepesi út kereszteződésétől nem messze található művésztelepen egy előkerttel ékesített kis házban. Törő tavaly év végén leadott kilóit nem szedte vissza, de az étel már megmarad benne. Ráadásul a pandémia miatt nincs ok riadalomra, mert már megkapta az első kínai vakcinát, április elején pedig következik a második „szuri” is.

További részleteket a Metropol kedden megjelenő számában olvashatsz.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője