Létrehozva: 2019.10.12.

Szülés után pár hónappal újra edzésbe állt a magyar sportolónő

Szucsánszki Zita 2018 nyarán bejelentette, hogy gyermeket szeretne, ezért egy időre szünetelteti a kézilabdát, most azonban készen áll a visszatérésre: Szucsánszki Zita edzésbe állt az FTC-nél.

A 32 éves Szucsánszki Zitának idén júniusban született meg kisfia, Levente, s most már a visszatérés küszöbén áll. Szucsánszki az edzések egy részét a csapattal végzi, a neve ott szerepel a bajnokságra és a Bajnokok Ligájára nevezett keretben is – írja a fradi.hu.

Szucsánszki Zita (elöl) újra edzésben
Fotó: fradi.hu

„Még csak elkezdtem, nem gondolom úgy, hogy teljesen visszatértem volna. Még pici a baba, vagyis még ő határozza meg a napjaimat, nem is vagyok itt minden edzésen és vannak még hiányosságaim. Kondizom, vízi tornázom, gyógytornázni járok, de ezek nem pótolják a normál edzéseket, a reakcióidőm csak ott fejlődhet, ahogyan a robbanékony erőt is ott tudom visszaszerezni. Sőt, a vállamnak is kell még idő, szóval szépen fel kell építeni mindent, nem szabad kapkodni. De vissza szeretnék térni! És nagyon jó érzés, hogy van, amit már nemcsak a fejemben látok, hanem meg is tudom csinálni

- mondta el a Fradi irányítója a klub honlapján.

Szucsánszki Zita férje, és gyermeke apja a Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzője, Elek Gábor.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja