Létrehozva: 2021.02.25.

Bajban a válogatott, Szoboszlai még mindig nem játszhat

Habár Szoboszlai Dominik felépülése megfelelő ütemben halad, továbbra sem lehet tudni, hogy mikor léphet újra pályára.

Szoboszlai Dominik felépülése jól halad, de menedzsere, Esterházy Mátyás szerint továbbra sem lehet tudni, hogy az RB Leipzig válogatott labdarúgója mikor térhet vissza a pályára.

Szoboszlai Dominik felépülése megfelelő ütemben halad
Fotó: AFP

Esterházy szerdán az M1 aktuális csatornán elárulta, a januártól a német Bundesligában és a Bajnokok Ligájában szereplő lipcsei csapatot erősítő Szoboszlai combsérülés miatti rehabilitációja jól, megfelelő ütemben halad, ám még nem tudja, mikor játszhat újra a válogatott támadó.

A menedzser kiemelte, nincs bevált recept arra, érdemes-e fiatalon külföldre igazolnia egy magyar labdarúgónak. Két utat jelölt meg számukra a profi, nemzetközi szintű futballistává váláshoz: az egyik, hogy 16 évesen külföldre szerződik, a másik pedig az, hogy a hazai élvonalbeli bemutatkozás után teszi ezt meg. Utóbbi esetében azt látja, hogy a versenyrendszer átalakításával lehetne csökkenteni a klubokra helyezkedő nyomást, hogy ezáltal nagyobb energiát tudjanak fordítani a tehetségek beépítésére.

„Egyre több olyan játékosunk van, aki az európai színtéren is sikeres, ez nyilván nagyobb figyelmet fordít a magyar fiatalokra és a bajnokságra. Emiatt kellene ezt kihasználni, és egyre nagyobb lehetőséget adni a fiataloknak, ebből hosszú távon sportszakmai és üzleti sikereket is lehetne kovácsolni” – fogalmazott. Hozzáfűzte, személyenként eltérő, mikor áll készen valaki a légióséletre. Ugyanakkor leszögezte, sok tehetséget lát, akiknek minél hamarabb meg kell adni a lehetőséget a felnőtt futballban.

A zárt kapus budapesti Bajnokok Ligája-találkozókat, valamint a részben magyar rendezésű nyári Európa-bajnokságot „elképesztően fontosnak” nevezte a jövő szempontjából, akárcsak a válogatott sikereit vagy a Ferencváros BL-szereplését.

Szoboszlaira a magyar válogatottban is fontos szerep várna tavasszal, hiszen március 25-én Lengyelország ellen kezdődik a világbajnoki-selejtező sorozat. Úgy fest, erősen kérdéses a játéka az első meccsen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát