TÜZELŐÁLLÁS

Szerencsétlen körülmények, távozik a magyar válogatott kapitánya

Egyelőre szövetségi kapitány nélkül maradt a magyar férfi jégkorong-válogatott.
  • Szerző: Ripost

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) nem hosszabbítja meg Jarmo Tolvanen férfi szövetségi kapitány szerződését. Az MJSZ honlapján megjelent közlemény szerint a finn szakvezető három idény után távozik posztjáról.

Jarmo Tolvanen (középen) 2017 óta vezette a válogatottat
Fotó: MTI

„Megbeszéltük vele, hogy nem újítjuk meg a szerződését. Eredményes lehetett volna az együttműködésünk, de sok szerencsétlen körülmény befolyásolta ezt, hiszen a három világbajnokságból csak egyen tudott ott lenni”

– nyilatkozta Vas Márton általános igazgató.

A 64 éves Tolvanen 2017 augusztusában vette át a férfiválogatott irányítását, első szezonjában hazai rendezésű divízió I/A világbajnokságon vezethette a csapatot, amely a feljutásról drámai körülmények között, 15 másodperccel a vége előtt kapott góllal maradt le a britek ellen.

Egy évvel később a finn szakvezető egészségi okok miatt nem tudott részt venni a kazahsztáni vb-n, míg az idei ljubljanai torna a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?