Létrehozva: 2019.11.25.

Súlyos betegsége után visszavonult a Fradi bajnoka

Gyógyulása után sehol máshol nem akart jégkorongozni a játékos. Ez a terve most.

Abbahagyta a profi sportot Hardi Richárd. A Ferencváros jégkorongozója sikeres harcot vívott a gyilkos kórral, kétszer is legyőzte a nyirokrákot. Tavasszal bajnok lett a csapattal, az új szezonban azonban már hiába keressük a nevét.

„Leültünk tárgyalni a klubbal, végül abban maradtunk, közös megegyezéssel elválnak útjaink. Csak a Fradiban akartam játszani, nem akartam egyetlen másik csapatban sem szerepelni. Így végül arra az elhatározásra jutottam, hogy visszavonulok.” – mondta a Blikknek a játékos.

A játékos már azt is tudja, mihez kezdene a jövőben.

„Mindent megteszek azért, hogy a civil életben is megtaláljam a számításaimat. Vendéglátást, valamint szállodamenedzsmentet tanultam az iskolában, ezen a területen szeretnék elhelyezkedni” – mondta Hardi, aki boldogan, mesélte, hogy egészséges, minden lelete rendben van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó