Létrehozva: 2019.11.30.

Sorsdöntő meccs, több ezer fradista utazna Bulgáriába

A Ferencváros csütörtökön bravúros, 2-2-es döntetlent játszott a spanyol Espanyollal a labdarúgó Európa-liga csoportkörében. Az utolsó fordulóban rengeteg fradista szurkolná ki a továbbjutást Razgradban.

Egyszerű a képlet, a Ferencvárosnak nyernie kell december 12-én Razgradban a Ludogorec ellen, és akkor ott lesz az Európa-liga legjobb 32 csapata között. Ez nem tűnik lehetetlen feladatnak, hiszen júliusban 3-2-re nyertek itt a zöld-fehérek BL-selejtezőn.

Civic (jobbra) eltiltás miatt nem játszhat Bulgáriában
Fotó: Vaskó Tamás/Bors

„Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni a Ludogorec ellen, jól ismerjük őket. Tizenöt éve nem voltunk itt, nagy érdem, hogy így teljesítünk, és mindent meg kell tennünk azért, hogy még szebb legyen a végeredmény, és továbbjussunk” – nyilatkozta Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a klub honlapján.

A továbbjutás esélye miatt is hatalmas a szurkolói érdeklődés a meccs iránt (a nyáron 2200 jegyet kapott a Fradi), a drukkerek 1100 fős különvonattal vághatnak neki az útnak. Már a csütörtöki, Espanyol elleni találkozó előtt 500-an jelentkeztek, pedig ekkor még nem is tudták, hogy lesz tétje a bolgár túrának.

A mérkőzést követően a Groupama Aréna előtt állítottak fel jelentkezési pontot a szervezők, ahol óriási volt a roham. Szurkolói információk szerint a fennmaradó 5-600 helyre közel 2000 fradista jelentkezett.

 

Remek hangulatot teremthetnek majd Bulgáriában a fradisták
Fotó: Szabolcs László/Ripost

A Fradi-szurkolóknak az idei nemzetközi szereplés során már volt hasonló túrájuk, akkor a Dinamo Zagreb elleni BL-selejtezőre indult el a különvonat, 1000 fő feletti létszámmal.

A Fradi-vonat elindul a Nyugatiból:

A nagyjából 10.000 nézőt befogadására alkalmas Ludogorec Arénában egy ekkora, szervezett magyar tábor gond nélkül leszurkolhatja majd a házigazdát, ez pedig óriási lökést adhat a továbbjutásért harcoló játékosoknak.

„Nagy dolog, hogy első alkalommal már idáig eljutottunk, biztos vagyok abban, hogy nagyon motiváltan, sikeréhesen lépünk pályára Bulgáriában” – mondta el Dibusz Dénes, a Fradi kapusa a Nemzeti Sportnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

M30-as autópálya: hiába zárták le két hónapja, azóta sem történt semmi a szétrepedt szikszói szakaszon

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére