Létrehozva: 2019.08.21.

Se bugyi, se más: az út közepén vetkőzött pucérra a ringó mellű álomnő

Csak meg ne üsse magát a meseszép Kinsey, ha tényleg így gördeszkázik!

Kinsey Golden bikiniben is vadító látvány, de az sem áll távol tőle, hogy még a falatnyi fürdőruhát is ledobja a fotómasinák előtt. A jelszava: mindent a látványért, és persze az Instagram-rajongói lájkjaiért!

Fotó: Instagram

Korábban előfordult már, hogy barátjával együtt bajba kerültek, mert egy fotó tanúsága szerint meztelenül motoroztak. Magyarázkodniuk kellett a hatóságoknál, hogy nem követtek el semmilyen szabálysértést. Hogy a legfrissebb pucér képet a forgalom előtt lezárt útszakaszon készítették-e róla, nem tudni, mindenesetre reméljük, hiszen ez a látvány könnyen megzavarhatja a közlekedést. Kinsey ugyanis anyaszült meztelenül, egy gördeszkával pózolt az út közepén.

Fotó: Instagram

De hogy ne csak az arra tévedő szerencsések, hanem Kinsey testi épségére is vigyázzunk, egy jó tanács: ha fölpattanna a deszkára, legalább térd- és könyökvédőt vegyen magára!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

A NAP KÉPE

Világbajnok combok és gömbölyű popsi: meztelenül lépett ki a teraszra a bombázó üzletasszony

A NAP KÉPE

Szétnyílt a kabátja, utcán mutatta meg gömbölyű melleit a forróvérű kebelcsoda - Képgaléria

A NAP KÉPE

Átlátszó ruha, kidomborodnak a gömbölyű cicijei a szőke álomnőnek

A NAP KÉPE

Forró sztriptíz, a ringó mellű bombázó utolsó ruhadarabja is lecsúszik csupasz popsijáról

A NAP KÉPE

Megható üzenet: a Fradi szurkolói így támogatják Dejan Sztankovicsot és fiát – fotó!

A NAP KÉPE

Benézel a lábai közé? Szemérmetlen pózban villantott a gigamellű álomcsaj