Létrehozva: 2021.06.18.

Rod Stewart óriási botrányt okozott a focimeccsen, és nagyon büszke rá

A népszerű brit énekes, Rod Stewart többször is bebizonyította, hogy fanatikus futballszurkoló.

Pénteken 21 órakor Anglia Skóciát fogadja a londoni Wembley Stadionban a labdarúgó Európa-bajnokságon. Ez a legősibb rivalizálás válogatott szinten a nemzetközi fociporondon, hiszen először 1872-ben találkoztak a felek. Sok emlékezetes csatát vívtak már a Wembleyben, de az 1977. június 4-én játszott mérkőzést a mai napig emlegetik. Rod Stewart miatt is...

Skócia 2-1-re nyert, és a meccs után óriási botrány tört ki. A vendégszurkolók a pályára tódultak, köztük volt a brit énekes, Rod Stewart is, aki akkor már rendkívüli népszerűségnek örvendett Nagy-Britanniában. A skót szurkolók a gyepszőnyeget feltépték, és a zsebükbe tömték, sőt, a futballkapukat is felborították. Rod Stewart a mai napig boldogan és büszkén emlegeti azt a napot.

„Jól emlékszem erre a napra. A többi szurkolóval együtt én is a pályára akartam menni, de apámmal voltam, aki nemet mondott – mesélte az énekes. – Azt mondtam neki, csak próbálj megállítani. Amikor a pályára értem, a rendőrök megállítottak, megemeltem a sapkámat, hogy megmutassam az arcomat. Amikor a rendőr meglátta, felismert, és azt mondta, ó, rendben, akkor menjen csak.”

Rod Stewart is a pályán ünnepelt 1977-ben
Fotó: AFP

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint