TÜZELŐÁLLÁS

Pánik, Kozma Dominik így fogadta a vírusfertőzést

Kozma Dominiknek fogalma sincs arról, hogy hol kaphatták el a vírust.
  • Szerző: Ripost

Kilenc úszónál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, köztük volt Kozma Dominik is, aki a Borsnak elmondta, miként fogadta a hírt.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Kozma Dominik
Fotó: MTI

„Bepánikoltam. Egyből betegnek éreztem magam. De ez a stressznek tudható be. Miután megnyugodtam, helyreállt minden. Szerencsére tünetmentes vagyok. Feleségemet, Zsófit nem tesztelték, és szerintem nem is fogják. Mivel egy háztartásban élünk, könnyen lehet, hogy ő is fertőzött, de ha nem, akkor is ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint rám. Két hétig nem mehetünk sehova.”

Kozma hozzátette, fogalma sincs, hol kapta el a fertőzést.

„Mivel több külföldi edzőtáborból hazatért úszó is megfertőződött, valamint tudok olyan esetről is, aki nem is járt külföldön, és mégis elkapta a vírust, ezért nem vagyok biztos benne, hogy külföldről hoztuk be. Ráadásul az első tesztet két héttel azután végezték, hogy hazajöttünk.”

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?