Létrehozva: 2021.10.21.

Több mint fél órán át küzdöttek az életéért: összeesett játék közben egy fiatal, magyar focista

Minden előzmény nélkül lett rosszul a 21 éves bicskei labdarúgó, akinek az életéért a mentősök küzdöttek. Végül sikerült stabilizálniuk az állapotát.

Félbe kellett szakítani a Bicskei TC-Tatabányai SC NB III-as találkozót, ugyanis a hazai csapat 21 éves játékosa, Kovács Ádám váratlanul összeesett.

A mérkőzés 36. percében a helyi fiatal a félpályánál lett rosszul, a játékvezető pedig azonnal jelzett, hogy baj van, és orvosi segítséget is kért.

Fotó: Facebook

A focicsapat masszőre igyekezett stabilizálni az állapotát, azonban egyből látta, hogy nagy a baj, ezért mentőt hívtak. A játékost több mint fél órán át kezelték a pályán, ám végül stabil állapotban tudták kórházba szállítani.

A focista szerencsére hamar magához tért, így tudott válaszolni a mentőtiszt kérdéseire – számolt be róla a Fejér megyei hírportál.

A klub információi szerint pontos diagnózis egyelőre nincs, azonban az infarktust és az agyvérzést kizárták.

„Az éjszaka folyamán stabilizálódott az állapota, tudtam vele személyesen beszélni, egyértelműen kizárták az infarktus és a tüdőembólia lehetőségét. Az utólagos vizsgálatok alapján a szívénél találtak rendellenességet, de folyamatosan vizsgálják, és a körülményekhez képest jó állapotban van. Amennyiben a következő 24 órában jól sikerülnek a vizsgálatai, akkor talán haza is engedik” – mesélte a lapnak Csordás Csaba, a Bicskei TC vezetőedzője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó