Létrehozva: 2019.11.09.

Óriási elismerés, MotoGP-futamot rendezhet Magyarország

A tervek szerint Magyarország 2022-től gyorsaságimotoros-világbajnoki (MotoGP) futamot rendezhet.

Palkovics László azt mondta, hosszabb ideje folytattak tárgyalásokat a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló céggel, amellyel szándéknyilatkozatot is aláírtak. A kormánynak február 28-ig végleges döntést kell hoznia többek között a helyszínről és a rendezéshez kapcsolódó intézkedésekről.

Palkovics László elárulta, hosszabb ideje tárgyaltak a MotoGP futamról Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

„November folyamán, december elején a kormány elé kerül a magyar autó- és motorsport fejlesztésére kidolgozott stratégia, amely számos célt és intézkedést tartalmaz, és amelyre többek között a sportági eredményességen, valamint a turizmusra gyakorolt hatáson túl azért is van szükség, mert Magyarországon az autóipar erőteljesen meghatározza a gazdaság sikerességét”.

Az innovációs és technológiai miniszter hozzátette, hogy az idei év második negyedévében 5,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, amely kiemelkedő adat Európában.

Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a MotoGP-futam megrendezésének érdekében új versenypálya épülhet Kelet-Magyarországon. Kiemelte, a gyorsaságimotoros-vb egy futamának megrendezése önmagában óriási ismertséget képes adni Magyarországnak, ugyanakkor a közlekedésbiztonsági kérdésekben is hasznos lehet.

„Olyan ez, mint egy piramis, amelynek az alján az utcai motorozás, vagy akár a robogók, elektromos kétkerekű közlekedési eszközök találhatók, a tetején pedig a MotoGP” – fogalmazott Kósa Lajos.

Hozzátette, határozott szándék, hogy az új pálya olyan kelet-magyarországi helyszínen legyen, ahol a nyári időszakban a rendezvénynapok száma teljes. Talmácsi Gábor, a sportág egyetlen eddigi magyar világbajnoka sajtótájékoztatón elmondta, üdvözli a kormányzat célkitűzéseit, fontosnak tartja, hogy legyen az országnak autó és motorsport stratégiája.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát