Létrehozva: 2018.12.01.

Zongora és tánc helyett a focit választotta a magyar lány. Nem bánta meg

Budapesten született, de a német válogatottban lett sztár Marozsán Dzsenifer. A 26 éves lányt választották 2018-ban a világ legjobb focistájává, pedig sokáig úgy tûnt, nem is sportolhat.

Noha a német válogatottban szerepel, magyar siker is Marozsán Dzsenifer elismerése. A francia Lyon magyar focistája lett ugyanis 2018-ban a labdarúgás történelmével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) szavazásán az év női labdarúgója. Nem is csodálkozunk, az olimpiai bajnok sportoló idén is megnyerte a Bajnokok Ligáját, pályafutása során harmadszor.

Az 1992-ben Budapesten született Marozsán édesapjától örökölte tehetségét, János ugyanis az NB I-ben a Honvéd és a Siófok alapembere volt, valamint négyszer a válogatottban is szerepelt. Az apuka 1996-ban igazolt német alacsonyabb osztályba, akkor a család is költözött vele. Marozsán János sokáig focizott még a németeknél, majd kint is maradt, különböző munkákat vállalt, volt többek között targoncás is.


A fiatal lány tehetségére már az utánpótlásban is felfigyeltek, holott gyerekkorában még az sem volt biztos, hogy labdarúgó lehet belőle.


"Anyukám olyan jövőt szánt nekem, ami inkább illik egy lányhoz. Beíratott táncórára, zongoraleckéket vettem, mégis a sportnál maradtam. Ma már persze ő sem bánja ezt" – nyilatkozta korábban egy német lapnak Dzsenifer.
A kislány hétévesen kezdett el edzésekre járni, mivel abban a korban még nem voltak lánycsapatok, a fiúkkal játszott együtt.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját