OLDALVONAL

Zidane nem kertelt, félhetnek a Real drukkerei?

A francia edző szerint arra nem építhetnek, hogy három év alatt két döntőben is legyőzték az Atléticót. Simeone próbált megnyugtatni mindenkit.
  • Szerző: HBK

Zinédine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint nincsenek lélektani előnyben az Atlético Madriddal szemben, mellyel kedden a Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak. 

„A múltbéli eredmények egyáltalán nem jelentik azt, hogy a mostani sorozatban is legyőzzük őket” – utalt a francia szakember a közelmúlt BL-párharcaira. A Real a 2013–2014-es és a 2015–2016-os BL-sorozat döntőjében legyőzte az Atléticót, míg a 2014–2015-ös szezonban a negyeddöntőben búcsúztatta a városi riválist.

„Jól felkészültünk, mindenki készen áll a harcra, és arra, hogy bejussunk a döntőbe. Úgy kell játszanunk, mintha nem lenne visszavágó” – mondta Zidane.

A francia tréner megerősítette, hogy Raphaël Varane sérülése után ismét játékra alkalmas állapotban van, ellentétben Pepével és Gareth Bale-lel.

„Megtaláljuk a megoldást a keddi mérkőzésre” – igyekezett nyugalmat sugározni Diego Simeone, az Atlétio Madrid mestere, aki a nehézségek ellenére is próbált pozitív maradni. Csapatából ugyanis sérülés miatt több kulcsember nincs bevethető állapotban: Juanfran és Josema Giménez alighanem még a visszavágón sem játszhat, de kérdéses Sime Vrsaljko szerepeltetése is, írja az MTI.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?