Létrehozva: 2016.10.07.

Vissza a gyökerekhez. Gera lehet a főszereplő

A válogatott tízese éppen pénteki ellenfelünk ellen szerepelt elõször a nemzeti tizenegyben.

A magyar válogatott pénteki vb-selejtezője több szempontból is rendhagyó lesz Gera Zoltán számára. Gerzson első válogatottságát épp Svájc ellen ünnepelhette, 2002. február 13-án, egy Cipruson rendezett barátságos mérkőzésen húzhatta fel először a címeres mezt.

Azóta egyébként nem játszottunk pénteki ellenfelünkkel, az akkori keretből a Fradi középpályása az egyetlen, aki pályára lép(het) a vb-selejtezőn. Nem csak a magyarok, de a svájciak között sincs senki, aki rajta kívül részt vett volna Limasszolban, a  2-1-es svájci sikerrel végződő találkozón.

Azóta Gera Zoltán 93 válogatott mérkőzést játszott, és, bár gondolkodott azon, hogy lemondja a válogatottságot, nem így tett és, ha pénteken pályára lép (miért ne lépne?), akkor letaszítja a válogatottsági örökrangsor harmadik helyéről Juhász Rolandot.

A Videoton védője (mostanában középpályása) 94-szer játszott a nemzeti csapatban, viszont az örökranglistán nem tud feljebb kapaszkodni, mert lemondta a válogatottságot. Gera mindig extra motivációval lép pályára a válogatott meccseken, most ezt fokozhatják a Svájccal kapcsolatos emlékek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját