„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER
Létrehozva: 2021.07.27.

Szerelmes a szerelőjébe az olimpián berobbant magyar bringás lány

Vas Kata Blanka egyik hivatalos kísérője kettős szerepkört tölt be Japánban a tehetséges hegyikerékpáros mellett.

Vas Kata Blanka volt a keddi versenynap magyar hőse az olimpián. Az ötkarikás játékokon újonc, 19 éves hegyikerékpár-versenyző az utolsó, 38. helyről ért célba negyedikként. Tokiótól mintegy 150 kilométerre, az Izu-félszigeten mutatta be a világraszóló bravúrt – ahol nem egyedül van, ketten is elkísérték és segítették. Egyikük a szövetségi kapitány, másikuk viszont különleges, kettős szerepkörben van mellette.

Sok dicsőséget hozhat még Magyarországnak
Fotó: Instagram

„Benkó László szövetségi kapitány itt van velem, és Szabó Miki, a szerelőm is. Aki „főállásban” a barátom”

– árulta el a nagy jövő előtt álló, immár az olimpián is bizonyító magyar bringás tehetség az Index tudósítójának.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Blanka Kata Vas (@blanka_vas) által megosztott bejegyzés

„Sokan segítenek nekem, Miki, a kedvesem, meg a családja teljes mellszélességgel mellettem állnak, támogatnak. Miki különben felvidéki magyar srác, Pozsonyban lakik, majd ha visszajöttünk Zakintoszról, ahová az olimpia után nyaralni megyünk, Pozsonyban is eltöltünk egy kis időt”

– mesélte Vas Kata Blanka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

life.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: az érzelmeké a főszerep

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár

OLDALVONAL

Lefotóztuk, Szoboszlai Dominik különleges ékszerekkel jelent meg