Létrehozva: 2017.02.14.

Váratlan fordulat, Gyárfás mégis marad

A nemzetközi posztok mellett immár egy fontos hazai feladatkörrõl sem kell lemondania.

Mégis marad az idei budapesti vizes világbajnokság szervező bizottságában Gyárfás Tamás. Pedig néhány napja még úgy volt, hogy a Magyar Úszó Szövetség volt elnöke nem lehet tagja a bizottságnak, és a társelnöki posztról is le kel mondania. Erről kormányhatározat is rendelkezett. Ehhez képest a keddi Magyar Közlöny alapján előbbi hatályát vesztette.

A szervezőbizottság tanácskozási és véleményezési joggal felruházott tagjai közé be/visszakerül a "Nemzetközi úszószövetség magyar alelnöke", azaz Gyárfás Tamás.

A határozatot Orbán Viktor miniszterelnök személyesen jegyzi. Bár a FINA-alelnök Gyárfás (egyben az Európai Úszószövetség kincstárnoka) maradhat a szervezőbizottságban, a társelnöki tisztségét nem kapja vissza.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség