Létrehozva: 2016.09.07.

Váratlan bejelentés, 24 évesen befejezi az úszást a magyar klasszis

London után hónapokig nem tudott az uszoda közelébe menni, annyira kiégett. Úgy érzi, hogy sikerült a maximumot kihoznia magából.

Szeptember hetedikén, vagyis ma kezdődik el Rióban a paralimpia. Az biztos, hogy utána visszavonul Sors Tamás, aki Pekingben és Londonban is aranyérmes lett 100 méter pillangón.

„Sokkal könnyebb most nekem, nincs rajtam semmi nyomás. London után nagyon kiégtem, hónapokig még az uszoda közelébe sem mentem, szükségem volt a pihenésre, feltöltődésre. Az is lehet, hogy tudat alatt nem akartam nyerni, bár ezen nem gondolkoztam. Jókedvűen, felszabadultan várom a riói versenyeket, élvezni akarom az úszást, nem kell már bizonyítanom senkinek” – nyilatkozta Sors a Népszavának.

Nem szoktam változtatni azon, amit elhatároztam, remélem, most sem fogok.

„Nem gondolkozom az eredményeken, természetesen szeretnék jól szerepelni, de nem akarok ezen rágódni és nem is rágódom. Ez az utolsó nagy versenyem, Rio után befejezem. Úgy érzem, sikerült a maximumot kihoznom magamból. Ha Rióban is nyerek érmeket, akkor a csúcson hagyom abba, ha nem lesz érmem, akkor az egy jelzés, hogy ideje befejeznem” – tette hozzá Sors, akinek születési rendellenesség következtében nem fejlődött ki a jobb alkarja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére