Létrehozva: 2015.05.26.

Újra becsajozott az olasz botrányhős

Nem bírja ki volt menyasszonya nélkül a nõügyeirõl is elhíresült focista. Ismét összemelegedett a kongói-belga bombázóval, Fannyval.

Újra összejött Mario Balotelli egykori menyasszonyával, Fanny Negueshával. Az olasz és az angol sajtó eleinte csak a közösségi oldalaikra feltöltött fotóikból következtetett erre, de aztán együtt is látták őket Milánóban. A ghánai-olasz futballsztár és a kongói származású belga szépség egy sportkocsiból szálltak ki a Gucci-szalonnál.

Az észak-olasz városban korábban az Internazionalét és az AC Milant is szolgált fenegyerek 2013 márciusában jegyezte el szerelmét. Viharos, fordulatokkal és utcai veszekedésekkel is tarkított kapcsolatuknak aztán tavaly szeptemberben vetettek véget.

A modell akkor így nyilatkozott egy belga magazinban:

Gyakorlatilag vége, de nem haraggal szakítottunk. Mario volt az első nagy szerelmem.

A jelek szerint akkora szerelem volt az övék, hogy most felmelegítik. Sőt, már a vitáik is visszatértek: SuperMario máris féltékenykedik a lány Instagramra feltöltött, szexi fotói miatt.

Mindenesetre ráférne a csatárra, hogy újra biztos háttérre építkezhessen, hiszen legújabb állomáshelyén, a Liverpoolnál eddig csődöt mondott, és Antonio Conte szövetségi kapitánynál az olasz válogatottból is kikopott.

A pályán és azon kívül is gyakori botrányai mellett, a nőügyei is mindig témát szolgáltatnak a bulvársajtónak. Korábbi olasz barátnője, Raffaella Fico két és fél éve adott életet kislányuknak, Piának. Balotelli végül csak tavaly februárban, a DNS-teszt bizonysága után ismerte el az apaságát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát