Létrehozva: 2017.10.02.

Újabb sikerkorszak? Dárdai összekapta a Herthát

Nagy tettet vitt végbe a Dárdai irányította Hertha.

Dárdai Pál Herthája bravúros döntetlent ért el a Bayern München ellen. Ennek köszönhetően a újra a helyes ösvényre léphet a berlini egylet, amely ezt megelőzően két tétmérkőzését is rúgott gól nélkül bukta el.

A Bayern ellen értékes az iksz

Dárdai egyébként még soha nem nyert a Bayern ellen vezetőedzőként, az eddigi hat mérkőzésén két döntetlen és négy vereség a korábbi magyar szövetségi kapitány mérlege. A múlt héten edzőt váltó rekordbajnokkal szemben ezek fényében jó eredmények számít az egy pont megszerzése.

Mikor szakad meg a rossz sorozat?

A Herthának szintén nem túl jó a mutatója a bajorok ellen, hiszen a hétvégi 2-2-t megelőzően a legutóbbi tizenkét találkozójukból egy döntetlen kivételével mindegyiken vereséget szenvedtek.

Megkezdhetik a felzárkózást

A Dárdai-csapat a 10. helyről várja a német Bundesliga folytatását, a válogatott szünet után Berlinben fogadja majd a Schalke együttesét, amely összecsapáson jó esély mutatkozik a győzelemre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát