Létrehozva: 2015.08.05.

Újabb magyar kokainbotrány! Repül a válogatottból a kajakos!

Az eddig rendelkezésre álló információk szerint kokaint fogyaszthatott a korábbi világbajnok kajakos, Kucsera Gábor, aki az elmúlt években már nem ért el jelentõs nemzetközi eredményt.

A vétség, amelyet a versenyző sem tagad, és a várható szankciók, minden bizonnyal pályafutásának végét jelentik majd.

Dombvári Bence és Csipes Tamara tavaszi esete óta heti rendszerességgel, szúrópróbaszerűen végeztet teszteket a válogatott versenyzőkön a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.  Kucsera Gábor július 18-án, a szolnoki második válogató megnyerését követően adott mintát.

A Magyar Antidopping Csoport éppen a szövetség megrendelésére levett vizeletmintából mutatta ki, hogy a versenyző drogot fogyaszthatott, és erről értesítette az MKKSZ-t, valamint megkezdte a hivatalos eljárást.

Csabai Edvin, a szövetség szakmai igazgatója szerint Kucsera több éves eltiltásra számíthat.

 Miután a versenyző elismeri, hogy hibázott, így a válogatott kerettagságát azonnali hatállyal megszüntetjük. Mélységesen elítéljük, amit a versenyző tett, aki ezzel a sportág becsületébe gázolt.

Kucsera Gábor K-1 1000 méteren indult volna a két hét múlva kezdődő milánói világbajnokságon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

hirtv.hu

Varga Judit: Magyar Péter nem feltétlenül az az ember a magánéletében, akit ő mutatni akar a külvilágnak

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár

OLDALVONAL

Lefotóztuk, Szoboszlai Dominik különleges ékszerekkel jelent meg