Létrehozva: 2017.03.16.

Újabb csoda a BL-ben, kiütötték az angol sztárcsapatot

Hiába a hat rúgott gól, a milliókból összerakott csapatnak Európa legjobb nyolc csapata közé sem sikerült bejutnia. Guardiola ilyen korán még soha nem esett ki a sorozatból.

A Monaco hazai pályán 3–1-re legyőzte a Manchester Cityt, idegenben szerzett több góljának köszönhetően pedig bejutott a labdarúgó Bajnokok ligája lenegyeddöntőjébe.

Az első meccsen a Monaco 3–2-re is vezetett, de a City azt a meccset megfordította, és 5–3-ra nyerni tudott. A visszavágón is jól kezdett a francia csapat, 2–0-ra vezetett a szünetben, amivel továbbjutásra állt.

A második félidőben az eurómilliókból felépített manchesteri sztárcsapat szépített, de pár perccel később megint gólt szerzett a Monaco. Az eredmény nem változott, mind a két csapat hat gólt szerzett a párharc során, de a francia együttes több gólt tudott idegenben szerezni, így továbbjutott.

Érdekesség, de a Cityt edző Pep Guardioa edzőként korábban még egyszer sem esett ki ilyen korán a csapataival a BL-ben (korábban a Barcelonát és a Bayern Münchent irányította).

A legjobb nyolc közé a Real Madrid, a Barcelona, az Atlético Madrid, a Bayern München, a Borussia Dortmund, a Juventus, a Monaco és a Leicester City jutott be.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval