Létrehozva: 2016.08.06.

Újabb botrány, dopping után belharc a kajakosoknál

Az alelnök kiborult, és keményen beszólt az elnöknek. Az olimpiára sem utazik el.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) alelnöke, Kadler Gusztáv felfüggesztette tisztségét, mert úgy érzi, hogy a legutóbbi doppingbotrány kapcsán az elnökség sem járt el tisztességesen. Azt írta nyílt levelében, hogy Horváth Bence és Szomolányi Máté kizárása nem csak a sportolók szégyene.

A  Baráth Etele elnöknek írt levelében Kadler Gusztáv úgy fogalmaz:

„Nagyon fontos számomra a tiszta sport, ugyanakkor a sportvezetőknek is tisztességesen kell eljárni. Az a módszer, amely a két sportoló olimpiai csapatból való kizárásához vezetett, számomra teljesen elfogadhatatlan. Ez az ügy nemcsak az érintett sportolóknak a szégyene, hanem azoknak a sportvezetőknek is, akik előkészítették azt.”

Elfogadja azt a döntést, hogy az atipikus mintát produkáló két versenyző, Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett másokat visznek Rióba, ám „a hozzá vezető utat mélységesen” elítéli. Úgy véli, a vezetőkben érzékelhető feszültség nem ragadhat át a versenyzőkre.

Kadler úgy döntött, hogy az olimpiára sem megy ki, az alelnökségét pedig a következő közgyűlésig felfüggesztette.   

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

ripost.hu

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség