OLDALVONAL

Újabb Barca-elnök bukhat bele a Neymar-botrányba

Újabb gyanús szerződések kerültek elő a brazil világsztár átigazolásáról. Még több pénzt sikkaszthattak el.

A spanyol Marca új, eddig soha nem látott szerződéseket tett közzé weboldalán Neymar 2013-as átigazolásáról. A szerződés már korábban is gyanús volt, az ügy kapcsán a Barcelonát csalással vádolták. Akkor 40 millió euró eltitkolásáról szóltak a hírek, most kiderült, még többről lehet szó.

Az új információk alapján az is gyanítható, miért állt a klub érdekében a csalás. Egy szerződés értelmében egy ügynökség a játékos árának 40 százalékát kapta meg. Ez a hivatalos átigazolás szerint mindössze 7 millió euró, miközben Neymar valójában 86 millió euróért váltott klubot. Így a jelek szerint 60 millió fű alatt került a brazil korábbi csapatához. Az ügynökség most perre viszi az ügyet.

További fontos részlet az aláíró személye, aki nem más, mint Josep Bartomeu, a katalán csapat jelenlegi elnöke. Miért érdekes ez? A Barcelona előző vezetője a Neymar körüli korábbi botrányok miatt mondott le posztjáról. Ráadásul idén választást tartanak a klubnál, így a hír, hogy Bartomeu is részese a csalásnak, könnyen végzetesnek bizonyulhat számára.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?