Létrehozva: 2019.07.10.

Új munkát vállalt Azurák Csaba, itt láthatod a jövőben

Két évtizednyi tévézés után meglepõ helyen szerzõdtették a kommunikációs szakembert. Úgy tûnik, sztárigazolás történt a klubvezetésben.

Júliustól Azurák Csaba a Budapest Honvéd kommunikációs és marketing igazgatója. A kommunikációs szakember 20 év televíziózás után új feladatkörben próbálja ki magát – adta hírül honlapján az NB I-ben szereplő labdarúgóklub.

A TV2 arcaként ismertté vált szakember elmondta: közös ismerősök révén találkozott a Honvéd új tulajdonosaival, és beszélgetésük során kiderült, hasonlóan gondolkodnak egy klub kommunikációjáról.

A szurkolókat kell szolgálnia

– adta ki a jelszót Azurák.

Júliustól Azurák Csaba a Budapest Honvéd kommunikációs és marketing igazgatója. A kommunikációs szakember 20 év televíziózás után próbálja ki magát új feladatkörben.

Közzétette: Budapest Honvéd FC – 2019. július 10., szerda

 

A tervei között szerepel, hogy a Honvéd Médiaközpont több és változatosabb tartalmat gyártson; közelebb hozza a szurkolókhoz a játékosok mindennapjait és az akadémián folyó életet; erősítse és gyarapítsa a kispesti közösséget; tájékoztasson és építse a klub brandjét.

„Erősítsük azt, ami egyébként tény: a Honvéd ma az egyik legszerethetőbb magyar fociklub. Nemcsak a legendás múltja és a sikeres jelene, hanem a jövőbeni tervei alapján is”

– fogalmazott Azurák Csaba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát