Létrehozva: 2018.06.13.

Tusup visszavág? Durván keresztbe tehet Hosszú Katinkának

Ebbõl akár csúnya per is lehet. Több fronton támadhatja úszósztárunkat a sértett amerikai edzõ-férj.

Féléves kihagyás után újra versenyez Hosszú Katinka, akinek a Mare Nostrum-sorozat első, franciaországi állomásán arany- és ezüstérmet is sikerült szereznie (folytatás szerdán és csütörtökön, már Barcelonában). A mögötte hagyott magánéleti válság után jó formában tért vissza a nemzetközi mezőnybe –, ugyanakkor felvetődik a kérdés: akármilyen rutinos világklasszis, hogy tudott egy ennyire hosszú szünet után ilyen eredményeket elérni?

A Bors szerint elképzelhető, hogy a még edző férje, Shane Tusup által kidolgozott terv alapján végzi az edzéseket. Ha így van, az elég sok problémát szülhet.

„Az edzésprogram egyértelműen a tréner szellemi terméke. Vagyis Hosszú hivatalosan nem használhatná”

– mondta a lapnak Hargitay András korábbi szövetségi kapitány, aki hozzátette:

az amerikai szakember akár bírósághoz is fordulhat, hogy Katinka hagyjon fel az általa jegyzett edzésterv használatával.

 

A post shared by Iron Lady (@hosszukatinka) on

 

Hosszú és férje viszonya rettenetesen megromlott, válási procedúrájuk során durva vagyonvitára van kilátás, emellett pedig simán benne van a pakliban az, hogy Shane más fronton is támadásba lendül.

Más kérdés, hogy miután Tusup nincs ott az edzéseken (sőt teljesen elzárkózik a kommunikációtól, nem is reagál neje üzeneteire és hívásaira), így nehezen bizonyíthatja, hogy Katinka az ő edzéstervét használja. Ha új tréner kerül a háromszoros olimpiai bajnoknőnk mellé, ő majd új tervet készít neki, amit világsztárunk kiegészíthet a személyes tapasztalataival.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját