Létrehozva: 2015.05.25.

Torghelle nyáron sem pihen, európai csapatokra vár

A jól szereplõ MTK Budapest immár biztos európai kupainduló. A siker felborítja a csapat és a játékosok szokásos nyári programját is. Torghelle Sándor és családja már rutinos az ilyesmiben, a csatár amondó: valamit valamiért.

Az NB I-es szezon meglepetéscsapataként az MTK Budapest harmadik helyen zárja a hétvégén befejeződő pontvadászatot. A kiegyensúlyozottan teljesítő fővárosiak már a 27. fordulóban bebiztosították az Európa Liga-szereplést.

Csak pár nap pihenő jut?

A szezon előtt még nem is tervezett kupaindulás miatt a csapatok többségénél sokkal rövidebb, néhány napos nyári szabadságra számíthatnak a kék-fehérek labdarúgói. Főleg akkor, ha a DVSC ellen sikerül ledolgozni a Ligakupában összeszedett kétgólos hátrányt. Ezzel ugyanis az MTK bejutna a sorozat döntőjébe, amit a bajnokság lezárulta után (június 3-án) rendeznek.

Egyelőre sok tényező függvénye, hogy az EL első vagy második selejtezőkörében kell-e rajtolniuk. Akár az is elképzelhető, hogy kevesebb mint egy hónappal később, július 2-án már nemzetközi tétmeccsen lesz jelenésük Torghelle Sándoréknak.

A család is kérdezte, de semmit sem tervezhettünk be. Majd ha meglesz a végleges program, meglátjuk, mi fér bele a pihenésbe.

Az angol, német és görög bajnokságokat is megjárt csatár a Ripost érdeklődésére elmondta: még két hét szünetre sem számít. Ugyanakkor csapattársaival együtt tudják, ez azt jelenti, hogy valamit jól csináltak a szezon során.

Hozzászoktak, hogy minden borulhat

Nem csak Torghelle, a családja is rutinos már az ilyen helyzetekben. Hozzászoktak már, hogy egy-két hónapra sem mindig érdemes előre tervezni, nyaralást vagy bármi mást:

Előfordult már a történelemben, hogy terveztünk valamit nyárra, de más klubnál, sőt más országban kötöttünk ki. Borult minden.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár

OLDALVONAL

Lefotóztuk, Szoboszlai Dominik különleges ékszerekkel jelent meg