OLDALVONAL

Titkos záradék derült ki, Dárdai leléphet a Herthától

Úgy tűnhet, hogy 23 éve örökre lehorgonyzott a berlini klubnál, de nem mondott még le az előrelépésről. Nyitva a kiskapu, ha nagy klub hívja.
  • Szerző: vav

Júliustól kettős szerepkörben tér vissza a Hertha akadémiájára Dárdai Pál, aki mintha örök hűséget fogadott volna a berlini labdarúgóklubnak. Pedig nyitva hagyott egy kiskaput: ha nagy csapat hívja szakvezetőnek, bármikor elengedik.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Egyelőre kitartott a Hertha mellett, de el kell engedniük, ha rábólint egy előnyös ajánlatra
Fotó: Getty Images

Dárdai tartotta a szavát: miután vezetőedzőként tavaly leváltották, egy évig pihent. Pedig sok előnyös ajánlatot kapott (hívták például Kölnbe és Moszkvába is), de mindet visszautasította, hogy most visszatérjen a berlini utánpótláshoz. Ott az U16-os korosztály edzője és utánpótlás-koordinátor lesz. Kérdés, meddig.

A Bild értesülése szerint a szerződésébe beépítettek egy záradékot: bármikor elengedik, ha egy élklub hívja edzőnek.

Dárdai korábban elmondta, még két-három évig biztosan maradna. Mindhárom fia ott játszik, a 21 éves Palkó és a 17 éves Márton már a felnőtt keret tagja, de a 14 éves Bencének még sokat kell dolgoznia addig, ő rövidesen az U16-os csapatban fejlődhet apja kezei alatt. Utána viszont akár el is hagyhatja az 1997 óta szolgált Herthát a magyar klubikon, ha csábító ajánlatot kap?

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?