Létrehozva: 2017.06.20.

Terrorveszély, nem utaznak a magyar sportolók

A hazai elnökség 18. országként mondott nemet a kenyai világbajnokságra. Az ifjú sportolókat igyekszenek majd kárpótolni.

Terrorveszélyre hivatkozva nem vesz részt a július 12-én kezdődő ifjúsági atlétikai világbajnokságon Magyarország. A honi szövetség a versenyzők és az edzők biztonsága érdekében hozta meg a nehéz döntést.

Az utoljára megrendezésre kerülő ifjúsági vb-re 14 magyar versenyző már kijutott, de vélhetően 16-17 főre bővült volna a végleges keret. Most viszont már biztosan nem utazik egyetlen magyar sem Kenyába, hazánk az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Finnország, Görögország, Hollandia, Írország, Kanada, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország, Portugália, Svájc, Svédország, Törökország és Új-Zéland után a 18. országként mondott nemet a vb-re.

Kenyában augusztus 8-án kezdődnek a parlamenti választások, és a kampányidőszakban jóval nagyobb a terrorfenyegetettség, mint máskor. Márpedig a szálláshelytől két másfél-két kilométerre van Nairobi második legnagyobb nyomornegyede, amely 2008-ban a központja volt a több száz halálos áldozattal járó zavargásoknak. Halasztásra, vagy új versenyhelyszín kijelölésére már nem volt lehetőség, így maradt a bojkott.

„Június hetedikén kaptunk levelet a Külügyminisztériumtól, a hivatalos állásfoglalásban határozottan ellene voltak annak, hogy elutazzunk Kenyábanyilatkozta Spiriev Attila sportigazgató.Az ügy horderejének megfelelően azonnal rendkívüli elnökségi ülést hívott össze Gyulai Miklós elnök. Az indoklást látva nem volt kérdés, egyhangúlag szavaztunk arra, hogy ne utazzon a magyar csapat. Mi az atlétikához értünk, nem biztonságpolitikai kérdésekhez, hogyan is bíráltuk volna felül a hivatalos állásfoglalást.”

„Az edzők természetesen megértették a döntést, a versenyzők már nehezebben fogadták el, hogy nem szerepelhetnek a vébén, amelyre olyan sokat készültek, de értelmes fiatalokról van szó, akik nem szimpla nemet, hanem részletes tájékoztatást kaptak az okokról” – tette hozzá Spiriev.

A szövetség igyekszik kárpótolni a hoppon maradt versenyzőket: úgy tekintenek rájuk, mint az ifjúsági vb sikeres szereplőire, ami a jövő évi ösztöndíjak, edzőtáborok meghatározásakor ez jól jöhet a számukra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda