Létrehozva: 2018.06.08.

Terror és huligánok, káosz fenyegeti a focivébét

Számtalan veszély leselkedik azokra a lelkes szurkolókra, akik idõt és pénz nem sajnálva elutaznak a június 14-én rajtoló labdarúgó-világbajnokságra. Az orosz házigazdáknak a terrorizmus mellett a huliganizmussal és a sáskákkal is meg kell harcolniuk.

A világ egyik legrettegettebb terrorszervezete, az Iszlám Állam az elmúlt hónapokban többször is azzal fenyegetett, hogy a vb alatt levadássza és brutális módon kivégzi a legnagyobb sztárokat. Elsősorban Neymar, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo érezheti magát veszélyben, utóbbi pár napja fel is bérelt egy személyi testőrt, annyira retteg.

A fenyegetéseket egyébként komolyan kell venni, hiszen tavaly áprilisban Szentpéterváron az Iszlám Állam robbantott a metróban, akkor 14 ember halt meg. Decemberben pedig egy szentpétervári szupermarketben robbantottak, akkor 13 ember sérült meg. A terrorveszély mellett a huliganizmussal is van probléma Oroszországban. Korábban arról lehetett olvasni, hogy az orosz ultrák szervezetten akarnak vadászni a számukra nem szimpatikus országok drukkereire, elsősorban az angolokra fáj a foguk.

Állítólag az oroszok még az argentinokkal is hajlandóak lennének szövetkezni annak érdekében, hogy elintézzék a brit szurkolókat.

Persze az orosz politikusok is tisztában vannak ezzel. Az ország elnöke, Vlagyimir Putyin személyesen utasította az orosz belbiztonsági szolgálat vezetőit arra, hogy csírájában fojtsák el az erőszakot, még mielőtt emberi életek kerülnének veszélybe.

Mindezek tetejébe a sáskák miatt is főhet a rendezők feje. Az orosz kormány komoly inváziótól tart, miután a rovarok elszaporodtak a dél-oroszországi régióban.

"A sáskák kedvelik azokat a helyeket, ahol sok a zöld felület. Nem szabad megszégyenülnünk a nemzetközi futballtársadalom előtt, a világ minden tájáról érkeznek majd vendégeink" – mondta Pjotr Csekmarjov.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási bajt okozott a NASA, pusztító aszteroidák ezrei tartanak a bolygó felé

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

„Belga vagyok, és ma mélységesen szégyellem magam az országom miatt” – így reagált a nemzetközi és a hazai közvélemény a NatCon ellehetetlenítésére

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok